A számok bűvöletében – a betegellátás biztonságáért
Mindig is vonzotta a számok világa, evidens volt, hogy közgazdász szakon folytatja felsőfokú tanulmányait. Tudatosan, lépésről-lépésre haladt előre. A vállalkozói szférában bizonyított, majd érkezett a felhívás „keringőre”, ő pedig szembenézett a kihívással. Bebizonyította saját magának is a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház és a sárvári kórház gazdasági igazgatójaként, hogy közgazdász szemlélettel is lehet irányítani egy egészségügyi intézményt. Időközben újabb képesítéseket szerzett: az egészségügyi menedzserek és a vállalkozási államháztartási, majd a nemzetközi mérlegképes könyvelők tudásanyagát is magába szívta. Szombathelyről költözött el, hogy Fejér megye ellátottjaiért dolgozhasson.
Ismerjék meg Imre Tímeát, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új gazdasági igazgatóját!
– Hogyan lehet összefésülni a számok világát és az egészségügyet? A tények, adatok, lehetőségek magukért beszélnek – másfelől ott a legfontosabb, az emberi tényező.
– Van egy közös pont az egészségügyi dolgozókban és a közgazdászokban, mégpedig a hivatástudat. A megfelelő színvonalú betegellátás az elsődleges szempont. Viszont nem szabad megfeledkezni a jogszabályi keretekről és a gazdasági lehetőségekről. Egy gazdasági szakembernek éppen ez a feladata: megteremteni a kettő között az egyensúlyt.
– A sárvári kórháznál 14 éven át dolgozott, most már azonban a Szent György Kórház csapatát erősíti. Megyei intézményt igazgatni lényegesen nagyobb kihívás, mint egy kisvárosit – bár többször említette, sosem riadt meg a nehézségektől.
– Azt gondolom – és a tények is ezt igazolják – még a folyamatosan változó körülmények között is sikerült gördülékenyen és hatékonyan üzemeltetni a sárvári intézményt. Nem voltak lejárt szállítói tartozásaink, nem küzdöttünk likviditási problémákkal, fejlődni tudtunk annak ellenére is, hogy egy kisvárosi kórházról beszélünk. Azonban egy idő után éreztem, hogy szakmailag nagyobb kihívásra vágyom. Jelölt elnöke vagyok az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének, ennek kapcsán mind a nyugat-dunántúli régióban, mind országosan rálátásom volt megyei kórházakra, országos intézményekre, főként a kollégákkal folytatott folyamatos szakmai konzultációk révén. Éreztem, hogy a tapasztalataim alapján is megértem arra, hogy esetlegesen nagyobb feladatokat is elvállaljak, és nagyobb kihívásokat állítsak saját magam felé is. Ekkor érkezett Prof. Dr. Bucsi László főigazgató úr felkérése. Az egészségügyi feladatellátás összetettsége, aktív jellege miatt ez egy új színtér; ezek mind-mind olyan specialitások, amelyek egy megyei kórház életében mindennaposak, az enyémben eddig szakmailag nem voltak jelen – nem volt kérdés, vállalom-e.
– Milyen reményekkel állt neki a munkának itt Fehérváron?
Elődöm, Balogh Márton hathatós együttműködésének és segítségének köszönhetően zökkenőmentes volt a feladatátvétel. Gazdaságilag, műszakilag, illetve humánerőforrást tekintve stabil és egy nagyon jó szakmai munkával bíró szervezetről beszélünk a Szent György Kórház esetében. Ugyanazt a gazdasági szemléletet képviseljük Mártonnal, lehet úgy is fogalmazni, sokban egyezik az irány. Az érkezésemmel párhuzamosan költségvetési felügyelő is került az intézménybe. Úgy alakítjuk a mindennapos teendőket, hogy a számára szükséges információk és háttéranyagok is elkészüljenek. Ez talán előnyös is lehet, hiszen együtt „tanulunk bele” ebbe az intézménybe, ez pedig pozitív hatással lehet a működésre.
– Milyen a fehérvári kórház gazdasági helyzete?
Nincsenek likviditási gondjaink, stabil költségvetési keretek között gazdálkodunk, ugyanakkor biztosan itt is vannak még kiaknázatlan lehetőségek. A munkánk során az az elsődleges szempont, hogy folyamatosan biztosítani tudjuk a betegellátás magas színvonalát. Ezt azonban csak együtt, csapatban gondolkodva tudjuk megtenni.
2022.09.15. 14:22