Hírek, információk

Szívügyünk Fehérvár

November 07-én 15 és 19 óra között ismét nagyszabású egészségügyi szűrőnapra várjuk a fehérváriakat az Alba Regia Sportcsarnokba. A Szent György Kórház Székesfehérvár önkormányzatának támogatásával nem először szervezi meg a rendezvényt, melynek célja a betegszámok csökkentése mellett a prevenció, egy egészséges generáció érdekében. 

 

„Hatalmas érdeklődés övezi minden évben Székesfehérvár legnagyobb szűrőnapját, mely egy széleskörű összefogás eredményeként jött létre” – mondja Dr. Csernavölgyi István, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórház főigazgatója. „Egyre inkább megfogalmazódott az igény rá mind a lakosság, mind pedig a szakma részéről, hogy a betegségeket meg kell és meg is lehet előzni. Tudatosítani kell a társadalomban, könnyebb orvosolni egy problémát, ha időben észrevesszük a jelzéseket, elindult egy folyamat az emberi szervezetben. Sőt, a megelőzés is hatékonyabb, ha még azelőtt beavatkozunk, mielőtt a szervezetünk szemmel látható üzenetekkel kommunikálná felénk, baj van. Erre hivatottak például a laborvizsgálatok. Ezért hangsúlyozzuk tehát: hatékonyabb az együttműködés, jobbak az esélyeink, ha ugyanazt a nyelvet beszéljük. Kézzel fogható haszna években mérhető, egy egészséges generáció érdekében szerveződik meg a szűrőnap évről-évre” – teszi hozzá a főigazgató. 

 

Ebben az évben ismét megrendezésre kerül tehát az országosan is egyedülálló, példaértékű egészségügyi szűrőnap az önkormányzat támogatásának köszönhetően, november 07-én 15 és 19 óra között, a helyszín ezúttal is az Alba Regia Sportcsarnok lesz. 

 

A program során az érdeklődők számos szűrővizsgálaton vehetnek részt ingyenesen. A paletta széles, az egészségügyi intézményünk azt tartotta szem előtt, hogy a leggyakoribb megbetegedésekre szűrjük a résztvevőket, így szív-és érrendszeri, onkológiai megbetegedések, mozgásszervi betegségekkel kapcsolatos vagy épp bőrgyógyászati, urológiai szűrésekkel várjuk a lakosságot. Ráadásul ezekhez kapcsolódó tájékoztatókon is részt vehetnek az érdeklődők, melyeket a kórház ismert szakorvosai tartanak majd, a betegek kérdéseiket is feltehetik majd nekik. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy nagyobb bizalommal keresik fel egy-egy ilyen találkozót követően a szakrendeléseket a páciensek, ha panaszuk van, hiszen már tudják, milyen kezelés vár rájuk és ki végzi majd azt el.

 

(fmkorhaz.hu)

 

 2017.10.24. 18:05

Vissza a főoldalra