Hírek, információk

Szent György-napi ünnepség a kórházban

Idén is ünnepség keretében köszönte meg a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház vezetése és alapítványa az egészségügyi intézmény dolgozóinak munkáját. 1994-ben szervezték meg először azért, hogy legyen a kórháznak egy saját ünnepe. Egy alkalom, amikor visszatekinthetünk a múltba, ünnepelhetjük a jelent.   Prof. Dr. Bucsi László, főigazgató visszatekintése, Dr. Kárpáti Róbert osztályvezető főorvos ünnepi beszéde és Dr. Jobbágy Lajos, a Szent Pantaleon Kórház és Rendelőintézet főigazgatójának köszöntője után került sor a Szent György Emlékérmek átadására! Ezen felül kilencen részesültek Kiváló Kórházi Dolgozó, hárman Kiváló Ápoló, egy fő pedig Kiváló Oktató elismerésben. Főigazgatói dicséretet négyen vehettek át.   SZENT GYÖRGY EMLÉKÉREM elismerésben részesült: Dr. Kárpáti Róbert osztályvezető főorvos Dr. Óvári Attila főorvos Fritz Mária, osztályvezető főnővér Medve Erika, műtős szakasszisztens Horváth József, gépész, karbantartó Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója   KIVÁLÓ KÓRHÁZI DOLGOZÓ elismerésben részesült: Csendes Mária Katalin, csoportvezető takarítónő Kovácsné Kiss Éva, részlegvezető ápoló Maracskó Klára, műszermosogató Megyimórecz Éva, részlegvezető ápoló Nagy Ágota, dietetikus Péntek Andrásné, gazdasági ügyintéző Szabó László Jánosné, takarító Szemenyeiné Rideg Ágnes, az Orvosi Könyvtár vezetője Viniczainé Kiss Virág, személyügyi szervező   KIVÁLÓ ÁPOLÓ elismerésben részesült: Folmeg Anna, ápoló Kaszás Zoltán, intenzív szakápoló Sasvári Mónika, ápoló   Kiváló oktató elismerésben részesült: Harangozó Csilla, műtős szakasszisztens   Főigazgatói dicséretben részesült: Hollósi Zoltánné, cukrász Dr. Molnár Klára, főorvos Sarok Éva, röntgenműtős szakasszisztens Taligás Mónika, titkárnő   Főorvosi kinevezést vehet át: Dr. Bácsi Attila, II. sz. Belgyógyászati osztály Dr. Benis Szabolcs, Baleseti Sebészeti osztály Dr. Deák György, Újszülött-, Csecsemő és Gyermekosztály Dr. Entzné Dr. Lőrincz Tímea, Fül-Orr-Gégészeti osztály Dr. Miklovicz Imola, Reumatológiai osztály Szabóné Dr. Révész Erzsébet, Általános és Gyermeksebészeti osztály Dr. Vagyon Gábor, II. sz. Belgyógyászati osztály Dr. Varga Judit Kata, Pulmonológiai osztály Dr. Varga Tünde, Reumatológiai osztály   Adjunktusi kinevezések: Dr. Gulácsi Vera, Újszülött-, Csecsemő és Gyermekosztály Dr. Guóth Gábor, Újszülött-, Csecsemő és Gyermekosztály Dr. Markó Gábor, Neurológiai osztály Dr. Mihályi Dorottya Zsuzsanna, Szemészeti osztály Dr. Takács Béla, Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó osztály Dr. Zsoldos Gábor, Pulmonológiai osztály   Az ünnepség keretében Prof. Dr. Izbéki Ferenc orvosigazgató helyettes, a Tudományos és Oktatási Bizottság elnöke értékelte a tudományos munkákat és adta át díjakat. Szakdolgozói kategóriában négy, az orvos-biológus-gyógyszerész kategóriában hét pályázat került benyújtásra és bírálatra.   Szent György-napi pályamunkák, szakdolgozói kategória I. díj: Bognár Beáta (Szülészet-Nőgyógyászati osztály) Versius minimál invazív robotsebészeti technológia bevezetése közfinanszírozott állami intézményben. A munka bemutatja a digitalizáció, a robotika fejlődését, az egészségügyben történő alkalmazását, valamint a Kórházunkban dolgozó kollégák ezzel kapcsolatos állásfoglalásait. II. díj: Berzéki-Polgár Dóra (Újszülött-, Csecsemő és Gyermekosztály ) Bemutatja az Újszülött osztályon 2021-ben bevezetett újszülöttkori pulzoxymetriás vizsgálat diagnosztikus jelentőségét a vitiumok kiszűrésében, ismerteti annak protokollját. III. díj: Szakasits-Bardon Linda, Bakiné Hodovánszky Erika, Szabóné Bartha Katalin (Molekuláris Diagnosztikai Laboratórium) Laboratóriumunkban újonnan bevezetett autoimmun vizsgálatok módszerei, típusai és értékelése. A szerzők az immunológiai ismeretekből kiindulva mutatták be az antigén-antitest kapcsolat kimutatására szolgáló eljárások közül a Kórházunkban alkalmazott korszerű módszereket, valamint a 2022-től használt mérőműszereket, amelyek segítségével lehetőség nyílt új, kibővített autoimmun vizsgálati paletta bevezetésére.   Szent György napi-pályamunkák orvosi kategória I. díj: Dr. Despotov Katalin (Neurológiai osztály) Az akut ischaemiás stroke ellátásának kérdései egy megyei kórház adatai alapján. II. díj: Dr. Simon Kornélia (Újszülött-, Csecsemő és Gyermekosztály) A magzati kardiológia, a gyermekkardiológia és a szülészetspeciális közös területe címmel a magzati szív ultrahang rendelés elindítását és az eltelt 4 év eredményeinek értékelését mutatja be. III. díj: Szabóné Dr. Révész Erzsébet (Általános Sebészeti osztály) a fertőzött sebek kezelése és Dr. Markó Gábor (Neurológiai osztály) a filmművészet és a közösségi média hatása az egészségügyről alkotott képre.   Szívből gratulálunk minden kedves díjazottnak!
 2023.04.25. 08:00

Vissza a főoldalra