Hírek, információk

Egészség ezreknek, milliók a kórháznak

Május 20-án, ismét Székesfehérvárra látogat a Richter Egészségváros. Immár harmadik alkalommal szervezik meg városunkban a szűrőnapot. A magyar gyógyszergyártó vállalat 2009-ben életre hívott egészségmegőrző programja keretében többféle szűrésen és tanácsadásokon vehetnek részt az érdeklődők a Palota kapu téren, ezt megelőzően egy felvezető séta lesz a Hotel Magyar Királytól 9 órai kezdéssel. A vizsgálatok ingyenesek, előzetes bejelentkezés nem szükséges. Azok, akik ellátogatnak a programra és részt vesznek a szűréseken, adománypontokat gyűjtenek a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórháznak, így a saját egészségükön túl sokat tesznek a helyi betegellátás színvonalának javításáért – hangzott el a Városházán rendezett beharangozó sajtótájékoztatón.   Minden eddiginél szélesebb körű egészségmegőrző programmal és az egészséges életmód mellett elkötelezett ismert személyekkel – Rudolf Péter színművésszel, műsorvezetőkkel és sportolókkal – érkezik Székesfehérvárra a Richter Egészségváros. Május 20-án, szombaton 9.00 órakor indul a felvezető séta a Hotel Magyar Királytól a Palotai kapu térig, ahol a késő délutáni órákig egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon túl interaktív és informatív előadásokon, illetve szórakoztató színpadi programokon lehet részt venni. Ezzel minden korosztály számára tartalmas és hasznos időtöltést kínálnak, ám aki nem tud eljönni, az a Facebook-on online is kapcsolódhat az előadásokhoz.   A kampány ezúttal is kettős célt szolgál: a csatlakozók sokat tesznek a saját egészségükért, emellett a részvételükkel adománypontokat gyűjtenek a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház támogatására. A reggeli sétán való részvétel 500 forint, majd a rendezvényre történő első belépés 1.000 forint értékű adománypontot jelent, ezután minden szűrésért, tanácsadásért, élőben vagy online meghallgatott előadásért 500 forint értékű pontot adnak. A pontok hozzáadódnak a Richter által felajánlott 3 és félmillió forintos alapadományhoz, továbbá – dr. Cser-Palkovics András polgármester bejelentése szerint – Székesfehérvár Önkormányzata ugyanekkora összegű támogatást biztosít. Így lényegében az napközben gyűjtött pontok a 7 milliós összalapot gyarapítják, majd a teljes támogatást megkapja a Szent György Kórház. A közös cél a betegellátás színvonalának javítása.   A Palotai kapu téren közel 30 szűrésen és tanácsadáson vehetnek részt a rendezvényre látogatók, a vizsgálatokat a kórház dolgozói végzik.  Többek között lesz prosztataszűrés (PSA), csontritkulásszűrés- és csontsűrűségmérés, bőr- és körömgombaszűrés, koleszterinszint- és vérnyomásmérés, érszűkület-vizsgálat, neuropátiaszűrés cukorbetegeknek, valamint patikai, memóriazavar-, dietetikai, asztma, diabetológia, nőgyógyászati és urológiai tanácsadás is.   Családi programokkal is várják az érdeklődőket: a 9.45 órakor kezdődő Katus Attila torna mellett számos táncelőadást és színpadi bemutatót láthatnak a helyszínre látogatók, 14:30 órakor pedig Szabó Ádám lép a színpadra.   A Richter a Nőkért sátorban egész nap életmód-előadások zajlanak Szily Nóra, Jaksity Kata, Molnár Andi és Béres Alexandra jóvoltából, míg a legkisebbeknek bábszínház, gyermeksarok, interaktív élményszoba látogatás, virtuális gyárlátogatás és elsősegély bemutató nyújt szórakozást.   Itt lesz Rudolf Péter színművész is, aki 2009 óta aktív résztvevője a kampánynak.   A személyes jelenlét mellett online is lehetőség van az adományalap gyarapítására, ugyanis a Richter Egészségváros Facebook-oldalán https://www.facebook.com/events/133619146258339 több előadást online is közvetítenek. A bejegyzésekhez fűzött aktivitások szintén adománypontokat érnek – minden kedvelés, hozzászólás és megosztás 500 forintot jelent.   Dr. Cser-Palkovics András polgármester a csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a Richter kampánya példaértékű társadalmi felelősségvállalási program, amely fontos és jó célra hívja fel a figyelmet. A támogatásban részesülő Szent György Kórház a térség legnagyobb és kiemelten fontos egészségügyi intézményeként nem csak a székesfehérváriakat szolgálja.   A program aktivitásra serkent kettős jelleggel: a résztvevők foglalkoznak a saját egészségükkel, emellett az adománypontokkal támogatják a kórházat. A Richter és a város között az elmúlt években kialakult jó kapcsolatnak köszönhetően az Önkormányzat idén is a cég alapadományával megegyező mértékű, azaz 3 és félmillió forintos támogatással járul hozzá a gyűjtéshez.   A polgármester hozzátette, fontos, hogy minél többen eljöjjenek és – kihasználva az egyedülálló lehetőséget – vegyenek részt az ingyenes szűréseken, ezzel gyűjtsék a pontokat. „A kórház kérdése közügy, és most tehetünk érte. Ez személyesen annak az egyénnek is jó, aki csatlakozik. Ennél jobb kezdeményezést nem tudok elképzelni! Jót tehetünk egy jó célért!” – fogalmazott a városvezető.     Dr. Reiber István PhD főmunkatárs, címzetes egyetemi docens, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház belgyógyásza köszönetét fejezte ki a Richternek és Székesfehérvár Önkormányzatának egyaránt. Mint mondta, a COVID-járvány előtt a kórház és a város által szervezett nagyszabású szűrőprogramokon, valamint a korábbi Richter Egészségváros kampányokon is sokan vettek részt, így ezek minden közreműködő örömére eredményesek voltak.   A kórház legfontosabb célja, hogy minél kevesebb beteg legyen. Ez úgy érhető el, ha már gyerekkortól kezdve igyekszünk megőrizni az egészségünket és megelőzni a betegségeket. Önkritikusan el kell azonban ismernünk, hogy Magyarországon van még mit tennünk, igenis hirdetni kell, hogy érdemes egészségesen élni.   Mint mondta: kiemelten fontos eljönniük azoknak, akik a hétköznapokban nem jutnak el a szűrésekre. Szembesülhetnek azzal, hogy valójában mennyire egészségesek, illetve van-e olyan állapotváltozás, amivel érdemes foglalkozniuk, hogy több esélyt adjanak a hosszú, egészséges életre.     Gál-Olasz Sarolta, a Richter Gedeon Nyrt. PR és kormányzati kapcsolatok osztályának csoportvezetője hangsúlyozta, tapasztalataik szerint fontos, hogy tisztában legyünk a prevencióval, a saját állapotunkkal, és ne akkor forduljunk orvoshoz, ha már nagy a baj. Legyünk tudatosak, és előzzük meg a komoly betegségeket!   A Richter Egészségváros 2009 óta 94 városba jutott el, 215 résztvevő csatlakozott a kampányhoz, több mint 222 ezer szűrést végeztek el és több mint 500 millió forint adományt gyűjtöttek.   A szűrésen résztvevők karszalagot kapnak, ennek segítségével regisztrálják az adománypontjaikat. Lesz továbbá egy kis füzet is, amiben mindenki vezetheti az elvégeztetett vizsgálatokat. A Szent György Kórháznak a nap során összegyűjtött adomány teljes összegét a nap zárásakor, várhatóan 17.30 órakor hirdetik ki.  
 2023.05.06. 10:00

Kézhigiéné világnap a Szent György Kórházban

2009 óta május 5. a kézhigiéné világnapja – ebben az évben indította el a WHO Ments életet – fertőtlenítsd a kezed! c. világméretű kampányát. A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház versenyt is rendezett a világnap apropóján.   A Higiénés osztály idén is látványos programokkal készült a világnap alkalmából. Május 4-én, az Alba Innovár együttműködésének köszönhetően Higi robottal tartottak bemutatót a Csákvári Rehabilitációs Intézet munkatársai számára. A cél az volt, hogy hangsúlyozzák a helyes kézmosás és kézfertőtlenítés fontosságát, illetve átismételjék a helyes kézmosás technikáját.   Május 5-én a kórház Romhányi Auditóriumában várták az intézmény munkatársait - versenyt hirdetett ugyanis a Higiénés csapat. Minden osztály képviseltette magát, ahogy a kórház menedzsmentje is.   Közel 600 fő vetette alá magát a scanneres vizsgálatnak. A technikai vívmánynak köszönhetően másodpercek alatt kiderült, ki, milyen alaposan fertőtlenítette a kezeit. Ezen felül elméletben, egy teszt kitöltésében is bizonyítania kellett a résztvevőknek.   Végül sorsolás útján dőlt el, hogy a legjobban teljesítő csapatok közül az Ápolási osztály munkatársai győzedelmeskedtek, ők nyerték meg a fődíjat, egy tortát! A mai kézhigiénés maraton igazi nyertesei azonban a betegeink, hiszen a tesztek során kiderült: kollégáink kézfertőtlenítése és higiénés szaktudása megfelelő!  
 2023.05.05. 16:00

Módosult a vérvételi időpontfoglalás rendje!

Májustól módosult a vérvételi időpontfoglalás rendje. Minden típusú beutalóval szükséges előzetesen időpontot foglalni a laboratóriumi ellátáshoz. Ez alól kivétel, aki sürgős beutalóval érkezik.     Központi laboratórium Időpont foglalásra telefonon hétfőtől péntekig 11:00 és 14:00 között a +36 21 223 3131 telefonszámon, míg személyesen hétfőtől péntekig 07:00 és 15:00 között az 1. ablaknál van lehetőség. Online időpont foglalási lehetőségek Háziorvosi beutalóval vagy más intézmény szakorvosának beutalójával https://www.synlab.hu/booking/locations/164/services/13/opening-hours Szakrendelésen kiállított beutalóval https://www.synlab.hu/booking/locations/164/services/14/opening-hours Magánfinanszírozott ellátás esetén https://www.synlab.hu/booking/locations/164/services/11/opening-hours   Hozott vérminta leadásához is időpontfoglalás szükséges!   A Távirda utcai vérvételi helyre bármely beutalóval lehet időpontot foglalni: https://www.synlab.hu/booking/locations/78/services/7/opening-hours     Fontos: Ezen a telephelyen csak 10 év feletti gyermekeket fogadnak vérvételre. Terheléses vizsgálat végzése ezen a helyen nem elérhető, ahogyan a magánfinanszírozott és sürgős vizsgálatok végzése sem. Terheléses vizsgálat esetén csak telefonos időpontfoglalás lehetséges. Az előjegyzés során jelezhetik a betegek, hogy az alábbi vizsgálatok valamelyikére szeretne időpontot: Cukorterhelés (OGTT: orális glükóztolerancia teszt) Inzulinrezisztencia teszt Laktózterhelés (14 év alatti gyermek és/vagy 43 kg testtömeg alatti személyek esetén nem végeznek OGTT tesztet.) Speciális kategória az ’ütemezett medsolos beutaló’, melyet a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház szakorvosa állít ki, és beutaló jobb felső sarkában jelzi a tervezett vérvétel szükséges időpontját. Ezt a jelzést plusz pecséttel és szignóval látja el. Ebben az esetben telefonon, és személyesen lehet időpontot foglalni. Nem kell időpontot foglalni az alábbi vizsgálatokhoz: a 10 év alatti gyermekeket a Kórház Gyermek ambulanciáján látják el: H-P 7.30 és 12.00 óra között.  Hozott széklet-, vizeletminta leadása  Sürgősségi beutaló  (sürgősségi igényt a beutaló orvosnak kell hitelesen igazolnia a kérőlapon pecsétjével és aláírásával. Sürgősséggel csak a vizsgálatok meghatározott köre vehető igénybe. Háziorvosi sürgős beutaló érvényessége 3 munkanap.) Egyéb információk: Közfinanszírozott vizsgálat kizárólag a jogszabályoknak megfelelő, érvényes beutalóval, a laboratórium területi ellátási kötelezettségébe való tartozás igazolása esetén vehető igénybe! Kérjük, ezt feltétlenül ellenőrizze az időpontfoglalás indítása előtt, mivel ezek hiányában a vizsgálatokat csak magánfinanszírozás keretében van lehetőségünk elvégezni. A beutaló mellett a személyazonosító igazolvány, lakcímkártya, TAJ-kártya bemutatása is szükséges.  A foglalt időpont – 30 perces idősáv – tájékoztató jellegű, nem jelenti azt, hogy a páciens pontosan ebben az időpontban kerül behívásra mintavételre, későbbi behívás is lehetséges. Az időpontfoglalás szerepe elsősorban az, hogy visszaigazolást kapjon a páciens arról, hogy melyik nap fogadja a laboratórium mintavételre, illetve iránymutatás arra vonatkozóan, hogy a várakozási idő minimalizálása érdekében a páciens lehetőség szerint mikor érkezzen a laboratóriumba.  A laboratóriumban behívórendszer működik, érkezéskor az erre a célra szolgáló automatából sorszámot kell húzni a kiírt szempontok alapján. A páciensek behívása nem érkezési sorrendben történik.  Megkérjük Pácienseinket, hogy amikor csak lehetséges, használják az EESZT-t leleteik tartalmának megismeréséhez. A közfinanszírozott, és magánfinanszírozott leletek is felkerülnek az EESZT-be. Nyomtatott leletet csak a legszükségesebb esetekben kérjenek ki.  A vérvételi helyen a mintavételt minden esetben az időpontfoglalás típusának megfelelő finanszírozási forma szerint tudjuk elvégezni. Amennyiben Ön közfinanszírozott ellátást vesz igénybe, de emellett fizetős vizsgálatot is szeretne kérjük, hogy a Székesfehérvár Seregélyesi úti Magánvérvételi Hely foglalási táblázatában foglaljon időpontot, ahol a fizetős-, és közfinanszírozott vizsgálatokat egyszerre tudják elvégezni.        
 2023.05.04. 00:00

Betegellátás – testközelből

Nincs könnyű dolga a pályaválasztás előtt álló fiataloknak. Megannyi lehetőség közül választhatnak, ám nehéz úgy dönteni, hogy szinte csak elképzelésekkel rendelkeznek arról, mi vár rájuk, ha leteszik a voksukat egy hivatás mellett. Többen vannak, akik az egészségügy felé kacsingatnak – vagy mert vonzza őket a lehetőségek tárháza és a gyógyítás; vagy éppen azért, mert közvetlen környezetükben is vannak orvosok, ápolók, mentősök. A Szent György Kórház berkein belül is bőven akad példa arra: családtagok, közeli rokonok is ezt az intézményt választották! „Azért, hogy megkönnyítsük a döntést, folyamatosan szervezünk a maihoz hasonló nyílt napokat – mondta Nyakas Eszter ápolási igazgató. „A SKILL laborba ezúttal a 6-12. osztályban tanuló gyermekeket vártuk. Különlegessége pedig az volt, hogy az egészségügyben dolgozók, kifejezetten a kórházunk munkatársainak csemetéi vehettek részt rajta. Szeretnénk, hogy már iskolaválasztás előtt bepillantást nyerjenek a betegellátás mindennapjaiba és reménykedünk abban, hogy tanulmányaik végeztével – szüleikhez, nagyszüleikhez vagy épp nagynénjükhöz hasonlóan – a mi intézményünkben helyezkednek majd el.” A mai programon 30 fiatal vett részt. Szimulációs körülmények között asszisztálhattak a műtőben hasi és térdízületi műtétnél, hasi ultrahangvizsgálatot végeztek, bepillanthattak a koraszülött ellátásba, kipróbálhatták a sebkötözést, varratkészítést, a szondalevezetést. A szabadulószoba az egyik kedvenc programelem ezeken a nyílt napokon: tudásukat próbára téve értékes nyereménnyel gazdagodhatnak a legügyesebbek!   Fotó: Pápai Barna
 2023.04.25. 17:30

„Egészség ezreknek, milliók a kórháznak”

Az idén 14 éves Richter Egészségváros program május 20-án Székesfehérvárra érkezik! Az ingyenes esemény Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, valamint a Richter Gedeon Nyrt. együttműködésének eredményeként valósul meg.   A 2009-ben létrehozott kezdeményezés célja, hogy növelje a lakosok egészségtudatosságát, és bevonásukkal a magyar gyógyszergyártó vállalat támogatást nyújtson a helyi egészségügyi intézményeknek.   A Richter Gedeon Nyrt. által a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház számára felajánlott 3.500.000 forint értékű alapadományt a program keretében a lakosok tovább növelhetik az ingyenes szűréseken, előadásokon, tanácsadásokon való részvételükkel.   A magyar gyógyszergyártó vállalat minden aktivitást 1-1 virtuális adományponttal jutalmaz, melyek értéke 500 forint. Ezáltal a lakosok nemcsak magukért, de a közösségért is tesznek.   A személyes részvétel mellett online is lehetőség lesz a virtuális adománypontok gyűjtésére. Az Egészségváros Facebook oldalán élőben követhető majd több előadás, melyek kedvelése, kommentelése, megosztása szintén 500-500 forintot ér az egészségügyi intézménynek.   A rendezvény az Egészségsétával indul majd, május 20-án, 9 órakor a Hotel Magyar Király előtti térről. Az ingyenes szűrésekre 9 és 17:30 között várjuk a lakosságot a Palotai kapu téren!   A szűrőnapot megelőzően egy különleges kulturális programra, a Richter Gedeon kalandos életét bemutató Nem tűntem el című nagyjátékfilm ingyenes vetítésére várják az érdeklődőket a Barátság moziba május 10-én, ahol Rudolf Péterrel is találkozhatnak a résztvevők!   A filmet két időpontban is láthatják az érdeklődők: 15 és 17 órakor, majd 18 órától a film főszereplőjével, Rudolf Péterrel is találkozhatnak. A vetítésen való részvétel ingyenes, de helyfoglaláshoz kötött. A 15 órai vetítésre itt: https://musor.baratsagmozi.hu/jegyrendeles/2637, a 17 óraira ezen a linken: https://musor.baratsagmozi.hu/jegyrendeles/2638 foglalhatnak jegyet a nézők.   A vetítésen a résztvevők értékes adománypontokat is gyűjthetnek a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórháznak. A programon résztvevők egy mozikártyát kapnak, amelyet a május 20-i Richter Egészségváros rendezvényre magukkal kell vinniük, hiszen ekkor írják jóvá a filmvetítésen szerzett 500 forint értékű pontokat, ezzel is növelve a Richter Gedeon Nyrt. által felajánlott 3,5 millió forint értékű alap adományösszegét.  
 2023.04.25. 12:12

Szent György-napi ünnepség a kórházban

Idén is ünnepség keretében köszönte meg a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház vezetése és alapítványa az egészségügyi intézmény dolgozóinak munkáját. 1994-ben szervezték meg először azért, hogy legyen a kórháznak egy saját ünnepe. Egy alkalom, amikor visszatekinthetünk a múltba, ünnepelhetjük a jelent.   Prof. Dr. Bucsi László, főigazgató visszatekintése, Dr. Kárpáti Róbert osztályvezető főorvos ünnepi beszéde és Dr. Jobbágy Lajos, a Szent Pantaleon Kórház és Rendelőintézet főigazgatójának köszöntője után került sor a Szent György Emlékérmek átadására! Ezen felül kilencen részesültek Kiváló Kórházi Dolgozó, hárman Kiváló Ápoló, egy fő pedig Kiváló Oktató elismerésben. Főigazgatói dicséretet négyen vehettek át.   SZENT GYÖRGY EMLÉKÉREM elismerésben részesült: Dr. Kárpáti Róbert osztályvezető főorvos Dr. Óvári Attila főorvos Fritz Mária, osztályvezető főnővér Medve Erika, műtős szakasszisztens Horváth József, gépész, karbantartó Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója   KIVÁLÓ KÓRHÁZI DOLGOZÓ elismerésben részesült: Csendes Mária Katalin, csoportvezető takarítónő Kovácsné Kiss Éva, részlegvezető ápoló Maracskó Klára, műszermosogató Megyimórecz Éva, részlegvezető ápoló Nagy Ágota, dietetikus Péntek Andrásné, gazdasági ügyintéző Szabó László Jánosné, takarító Szemenyeiné Rideg Ágnes, az Orvosi Könyvtár vezetője Viniczainé Kiss Virág, személyügyi szervező   KIVÁLÓ ÁPOLÓ elismerésben részesült: Folmeg Anna, ápoló Kaszás Zoltán, intenzív szakápoló Sasvári Mónika, ápoló   Kiváló oktató elismerésben részesült: Harangozó Csilla, műtős szakasszisztens   Főigazgatói dicséretben részesült: Hollósi Zoltánné, cukrász Dr. Molnár Klára, főorvos Sarok Éva, röntgenműtős szakasszisztens Taligás Mónika, titkárnő   Főorvosi kinevezést vehet át: Dr. Bácsi Attila, II. sz. Belgyógyászati osztály Dr. Benis Szabolcs, Baleseti Sebészeti osztály Dr. Deák György, Újszülött-, Csecsemő és Gyermekosztály Dr. Entzné Dr. Lőrincz Tímea, Fül-Orr-Gégészeti osztály Dr. Miklovicz Imola, Reumatológiai osztály Szabóné Dr. Révész Erzsébet, Általános és Gyermeksebészeti osztály Dr. Vagyon Gábor, II. sz. Belgyógyászati osztály Dr. Varga Judit Kata, Pulmonológiai osztály Dr. Varga Tünde, Reumatológiai osztály   Adjunktusi kinevezések: Dr. Gulácsi Vera, Újszülött-, Csecsemő és Gyermekosztály Dr. Guóth Gábor, Újszülött-, Csecsemő és Gyermekosztály Dr. Markó Gábor, Neurológiai osztály Dr. Mihályi Dorottya Zsuzsanna, Szemészeti osztály Dr. Takács Béla, Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó osztály Dr. Zsoldos Gábor, Pulmonológiai osztály   Az ünnepség keretében Prof. Dr. Izbéki Ferenc orvosigazgató helyettes, a Tudományos és Oktatási Bizottság elnöke értékelte a tudományos munkákat és adta át díjakat. Szakdolgozói kategóriában négy, az orvos-biológus-gyógyszerész kategóriában hét pályázat került benyújtásra és bírálatra.   Szent György-napi pályamunkák, szakdolgozói kategória I. díj: Bognár Beáta (Szülészet-Nőgyógyászati osztály) Versius minimál invazív robotsebészeti technológia bevezetése közfinanszírozott állami intézményben. A munka bemutatja a digitalizáció, a robotika fejlődését, az egészségügyben történő alkalmazását, valamint a Kórházunkban dolgozó kollégák ezzel kapcsolatos állásfoglalásait. II. díj: Berzéki-Polgár Dóra (Újszülött-, Csecsemő és Gyermekosztály ) Bemutatja az Újszülött osztályon 2021-ben bevezetett újszülöttkori pulzoxymetriás vizsgálat diagnosztikus jelentőségét a vitiumok kiszűrésében, ismerteti annak protokollját. III. díj: Szakasits-Bardon Linda, Bakiné Hodovánszky Erika, Szabóné Bartha Katalin (Molekuláris Diagnosztikai Laboratórium) Laboratóriumunkban újonnan bevezetett autoimmun vizsgálatok módszerei, típusai és értékelése. A szerzők az immunológiai ismeretekből kiindulva mutatták be az antigén-antitest kapcsolat kimutatására szolgáló eljárások közül a Kórházunkban alkalmazott korszerű módszereket, valamint a 2022-től használt mérőműszereket, amelyek segítségével lehetőség nyílt új, kibővített autoimmun vizsgálati paletta bevezetésére.   Szent György napi-pályamunkák orvosi kategória I. díj: Dr. Despotov Katalin (Neurológiai osztály) Az akut ischaemiás stroke ellátásának kérdései egy megyei kórház adatai alapján. II. díj: Dr. Simon Kornélia (Újszülött-, Csecsemő és Gyermekosztály) A magzati kardiológia, a gyermekkardiológia és a szülészetspeciális közös területe címmel a magzati szív ultrahang rendelés elindítását és az eltelt 4 év eredményeinek értékelését mutatja be. III. díj: Szabóné Dr. Révész Erzsébet (Általános Sebészeti osztály) a fertőzött sebek kezelése és Dr. Markó Gábor (Neurológiai osztály) a filmművészet és a közösségi média hatása az egészségügyről alkotott képre.   Szívből gratulálunk minden kedves díjazottnak!
 2023.04.25. 08:00

Vissza a főoldalra