Ünnepélyes keretek között adták át a Szent István Emlékérmet és Díjat Székesfehérváron

2023-08-17 10:35:00

Ünnepélyes keretek között adták át a Szent István Emlékérmet és Díjat Székesfehérváron, Szent György Kórház, Dr. Csermavölgyi István főigazgató

A város legrangosabb civil elismerését 2023-ban kórházunk két elismert és kiváló szakembere, egy orvos házaspár – Dr. Gervain Judit PhD belgyógyász, gasztroenterológus és Dr. Simon Gábor csecsemő- és gyermekgyógyász – kapta.

Az Államalapító Szent István Érdemrend és Díj Alapítvány kiemelt célja a Szent István-i keresztény értékrend megismertetése és elfogadtatása a társadalom széles körében, valamint bemutatni és példaként állítani az ilyen életet élőket Székesfehérvár és az egész magyar nemzetközösség számára.

A Szent István Emlékérmet és Díjat minden évben olyan személyiségnek ítélik oda, akinek munkásságához, szakmai életútjához, emberi hozzáállásához mindenkor az államalapító öröksége szolgált iránymutatásul, a Szent István-i keresztény értékrendnek megfelelő életet élt, és ennek szellemében kiemelkedő tevékenységet végzett. Váltott jelleggel egyik évben egy Székesfehérvárhoz szorosan kötődő, másik évben egy országosan ismert és munkásságát tekintve kiemelt jelentőségű személyiség kapja a széles társadalmi összefogást képviselő elismerést. A díjátadót hagyományosan minden esztendőben a Szent István-i ünnepkör keretében rendezik meg.

Dr. Simon Gábor 1947-ben született a Szabolcs megyei Ibrányban. 1965-ben felvételt nyert a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karára, 1971-ben avatták orvos doktorrá. Csecsemő- és gyermekgyógyászatból, neonatológiából és sürgősségi orvostanból szerzett szakvizsgát. 1971-ben házasodott össze Gervain Judittal, és őt követve jött Székesfehérvárra. Szakmai pályafutását a Szent György Kórház Csecsemő-Gyermek Osztályán kezdte, 1985-től kezdve 32 éven át vezette az osztályt, 2017-től pedig nyugdíjas főorvosként dolgozik első munkahelyén. Fiatal szakorvosként az újszülött- és koraszülött-ellátás, ezen belül a fejlődésneurológiai gondolkodás, az újszülöttkori idegrendszeri sérültek korai felismerése és rehabilitációja került érdeklődése középpontjába. Pedagógusokkal közösen megszervezte Székesfehérváron a mozgássérültek integrált óvodai, iskolai, bölcsődei csoportjait, amelyek ma is működnek. Kialakította a Csecsemő-Gyermek Osztály korszerű szerkezetét és annak stabil szakembergárdáját. Megalapította a Fejér Megye Gyermekeiért Alapítványt, amely műszerek beszerzését, a dolgozók továbbképzését és tudományos tevékenységét támogatta. 2003-ban Székesfehérváron - az országban elsőként - alakította ki a hat ággyal működő 24 órás gyermek sürgősségi részleget.

Dr. Gervain Judit PhD Székesfehérváron született, egyetemi tanulmányait Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen végezte. A diploma megszerzése óta a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban dolgozik, 1972-től a Központi Laboratórium, 1979 óta folyamatosan a Belgyógyászati Osztály munkatársa. 2006–2012 között osztályvezető főorvos volt. 1987–1988 között, belgyógyászati munkája mellett a Megyei Központi Laboratórium vezetőjeként és megyei laboratóriumi szakfőorvosként tevékenykedett. Az 1980-ban létrehozott Molekuláris Diagnosztikai Laboratóriumot vezeti, amely 1992 óta a vírushepatitises betegek országos diagnosztikai centruma. 2012 óta a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense. Jelenlegi munkaköre: a Molekuláris Diagnosztikai Laboratórium főorvosa, az országos járóbeteg-ellátást végző Hepatitis Centrum vezetője és a Gasztroenterológiai UH Laboratórium szakmai felügyeletét látja el.

A házaspár mindkét tagja számos szakmai díjban, társadalmi elismerésben, városi kitüntetésben részesült. Két gyermekük született, akik szintén az orvosi pályát választották. Fiuk, Gábor gyermekkardiológus, a GOKI Gyermek Intenzív Részlegének főorvosa, lányuk, Judit orvos-közgazdász, tanszékvezető professzor a bécsi Orvostudományi Egyetemen. A házaspár négy unokával büszkélkedhet.

A díjazottak pályafutását Prof. Dr. Bucsi László, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója ismertette és méltatta mind szakmai és kollegiális, mind emberi szempontból. Úgy fogalmazott: ma, amikor minden második házasság válással végződik, unikumnak és példaértékűnek számít, hogy egy orvos házaspár egy ilyen közös életutat végig tud vinni.

A díjazottak köszönetüket fejezték ki Székesfehérvár városának, pályatársaiknak, szakmai vezetőiknek és kollégáiknak, a díjat odaítélő kuratóriumnak és barátaiknak. Kiemelten megköszönték azt a támogató családi légkört, amely nyugodt és kiegyensúlyozott hátteret biztosított az elmúlt évtizedekben.

(forrás: okkfehervar.hu)

Oszd meg a Facebookon!