Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése
2024-05-08 13:00:00
KÖZLEMÉNY
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
fejlesztése: az elektromos, a gépész szerelvényezések és beépített bútorok elhelyezése zajlik,
illetve az összekötő folyosó felújítása is a második üteméhez érkezett.
Az új tömbben befejeződtek a meleg- és hidegburkolások, valamint a kórtermi festési munkálatok,
a lifteket is beépítették. A tervek szerint júliusban elkezdődnek az új épülettömbben az
üzempróbák is. A délnyugati homlokzat kivételével a külső homlokzatok elnyerték végleges
formájukat. Az összekötő folyosó rekonstrukciója keretében korszerű nyílászárókat építenek be
úgy, hogy megtartják a jelenlegi acélszerkezetű tartóvázat és a festés mellett új hidegburkolat épül,
kiépítésre kerül a hűtési és fűtési rendszer a teljes folyosón. A munkálatokat félpályás lezárás
mellett végzi a kivitelező a zavartalan betegszállítás és kórházi logisztika biztosításával.
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új tömbjében három osztály: a
pulmonológiai, az onkológiai és az infektológiai osztály, valamint az azokhoz kapcsolódó
ambulanciák kapnak majd helyet, amelynek eredményeként 112 ágyon zajlik majd az osztályokon
az ellátás. A közel 6.000 négyzetméter alapterületű, háromszintes épületben 1-2 ágyas,
akadálymentesített kórtermeket alakítunk ki, amelyek önálló vizesblokkal is rendelkeznek majd. Az
épület kórházon belüli elhelyezkedése és a függőfolyosó lehetővé teszi a közvetlen kapcsolatot a
többi betegellátó egységgel.
A Modern Városok Programnak köszönhetően Magyarország kormánya közel 17 milliárd forint
összegű támogatással teszi lehetővé a fejlesztés megvalósulását.
A következő mérföldkő az új tömb befejezéséhez elengedhetetlen útépítési, tereprendezési
munkálatok, melyek előkészületei megkezdődtek. Megújulnak az útburkolatok és járdák. Új belső
parkolót és egy hozzá tartozó parkot alakítanak ki, ahová nap és árnyéktűrő évelő virágokat,
dísznövényeket, cserjéket és fákat ültetnek majd, továbbá folytatódik az összekötő folyosó
felújítása.
Az új tömb tervezetten 2024. harmadik negyedévére, az összekötő folyosó pedig 2024. negyedik
negyedévére készül el.
Székesfehérvár, 2024. május 08.