„Ami szép, annak jónak is kell lennie, ami jó, annak kötelező szépnek is lennie"

2023-08-14 12:00:00

„Ami szép, annak jónak is kell lennie, ami jó, annak kötelező szépnek is lennie

 

Újabb határozott, precíz, lelkiismeretes főorvos erősíti 2022. szeptembere óta a Szent György Kórház Sebészeti osztályának csapatát. Dr. Fekete Attila plasztikai sebész nevét nemcsak Debrecenben, és Budapesten, hanem Németországban és Ausztriában is ismerik! És már egyre többen keresik fel azt a speciális szakrendelést is, melyet egy másik szaktekintéllyel közösen indítottak el a fehérvári kórházban.

– Miért épp a plasztikai sebészet mellett tette le a voksát annak idején?

– 35 évvel ezelőtt, az egyetemi évek alatt a baleseti sebészetbe szerettem bele. 30 éven keresztül dolgoztam azon a területen és munka közben irányult rá a figyelem jobban a helyreállító sebészetre. Akkoriban sok ipari és mezőgazdasági baleset történt, sok végtag visszavarrást, ujj visszavarrást végeztek a szakemberek. Magyarországon kézsebészekre bízták ezeket a műtéteket, ezért letettem a kézsebészet szakvizsgát is. Ahogy a világ jobban kinyílt előttem, akkor lett nyilvánvaló, hogy külföldön ezeket a mikrosebészeti tevékenységeket, illetve a nagyobb helyreállító jellegű lebenyátültetéseket – amihez ilyen speciális mikrosebészeti tudás szükséges – plasztikai sebészek végzik. Így nem volt kérdés, elvégeztem azt a képzést is.

– Laikusként azt gondolná az ember, hogy a plasztikai sebész „csupán” esztétikai beavatkozásokat végez.

– Minden mindennel összefügg. Egy ideig párhuzamosan műveltem a három szakmát arra fókuszálva, hogy minél több, különböző testtájat érintő rekonstrukciós beavatkozást tudjuk elvégezni. Egyébként a mai napig így van ez: különböző sebészettárs osztályokról jövő pácienseket is operál a mi plasztikai sebészeti csapatunk. Baleseti, ortopédiai eredetű, szeptikus háttérrel rendelkező, vagy épp általános sebészetről, bőrgyógyászatról érkező pácienseknek segítünk. A plasztikai sebészetnek egy másik ága az esztétikai vonal. De véleményem szerint ami szép, annak jónak is kell lennie, ami jó, annak kötelező szépnek is lennie.

– A Szent György Kórház betegeit mikor irányítják Önökhöz?

– Tulajdonképpen minden bőrfüggelék eltávolítás során érdemes becsempészni egy kis esztétikai technikát is a műtét során. Nem mindegy, marad-e heg az arcon például egy anyajegy levétel után, de ugyanez igaz teszem azt egy kézfejen, nyakon végzett beavatkozásra. Ehhez kell egy kicsit nagyobb odafigyelés és megfelelő műtéti technika. A Szent György Kórház Sebészeti osztályán erre eddig is nagy hangsúlyt fektettek – lassan egy éve azonban még inkább teret kapott, a bonyolultabb esetek kapcsán mindig konzultálunk a sebészekkel, hogyan lehet közösen szebb eredményt elérni. Gondoljunk csak az emlősebészetre – daganatos emlő műtétek végzésével párhuzamosan azonnali helyreállítást tudunk elvégezni, vagy esetleg második, harmadik lépésben tudunk emlőpótlásokat végezni, ami nem csak a testkép helyreállását segíti, hanem igen nagy lelki segítséget is jelent a páciensek részére, és az életminőségét nagyon jó irányba tudja fordítani. Egy programot is indítottunk, minden emlő műtétre kerülő páciens kap írásbeli tájékoztatót róla.

– Külön szakrendelésen is részt vehetnek a betegek?

– Természetesen. Indítottunk egy közös emlősebészeti, emlőrekonstrukciós szakrendelést Dr. Farsang Zoltán sebésszel közösen, ahol akár már az első vizsgálat során el tudjuk dönteni, hogy milyen irányba induljunk. Csütörtökönként várjuk a betegeket, a Berzsenyi Zoltán épület földszintjén. A páciens így feleannyi idő alatt szakvéleményt kap – hiszen egyszerre, egy időben, két orvos, két külön oldalról vizsgálja a lehetőségeket, és születik egy közös javaslat.

– Mit mutatnak az eddigi tapasztalatok?

– Magyarországon a friss emlőrákos páciensek száma több ezer. Jó minőségű ellátás csak onkológiai biztonsággal történhet, tehát bizonyos szövettani háttér mellett lehet a rekonstrukciót elindítani. Ebből az évi több ezer páciensből a döntő többsége emlőrekonstrukcióra alkalmas lenne, ennek ellenére az érintettek töredéke keres fel bennünket. Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy nem rendelkeznek kellő információval a lehetőségeikről. A másik, hogy vagy pszichésen nem állnak készen rá, vagy pedig attól félnek, hosszú időre kiesnek a munkából. A fehérvári kórházban végzett beavatkozások háromnegyede emlőpótlás, egyre több a primer, ami azonnali helyreállítást jelent a daganat eltávolítása után, akár úgynevezett onkoplasztikus módszerrel.

Azok a betegek, akik szeretnének élni a konzultációs lehetőséggel, az alábbi telefonszámon tudnak rá előzetesen bejelentkezni: +36 30 330 3464

Oszd meg a Facebookon!