Kétnapos orvoskonferencia kezdődött Székesfehérváron

2020-02-01 00:00:00

Kétnapos orvoskonferencia kezdődött Székesfehérváron, Szent György Kórház, Dr. Csermavölgyi István főigazgató

A prevenció legfontosabb kérdéseit teszi fel idén a kórház által szervezett kétnapos orvoskonferencia: a szakmai fórum előadásai az orvostudomány, a dietetika és táplálkozástudomány, valamint a mozgásterápia kínálta megközelítésekre épülnek. A IX. Fehérvári Orvosnapok résztvevőit dr. Cser-Palkovics András polgármester, és Dr. Csernavölgyi István, a kórház főigazgatója köszöntötték: hangsúlyozva az együttgondolkodás, az együttműködés és a kommunikáció szerepét, illetve a prevenciós feladatok megoldásának újragondolását abban a városban, amely kiemelten magas számú beteget lát el országos szinten.

 

„A betegségeket jobb megelőzni, mint gyógyítani.” – ezzel az Erasmusnak tulajdonított mondással hívták újabb szakmai szimpóziumra az alapellátás és a szakellátás dolgozóit a Fehérvári Orvosnapok szervezői. 2020-ban a prevenció köré építették a konferencia tematikáját: az összetett népegészségügyi feladat mind a négy stratégiai szintje megjelenik a gyakorlatközpontú előadásokban – az orvostudomány, a dietetika és táplálkozástudomány, valamint a mozgásterápia szakembereinek a közreműködésével. Dr. Reiber István, a kórház orvosigazgatója köszöntötte a résztvevőket, és azt fejezte ki, hogy a kínálat alapján biztos benne: az elhangzó újdonságokból és tapasztalatokból mindenki fog tudni építkezni.

 

Dr. Cser-Palkovics András polgármester megköszönte az aktuális, izgalmas szakmai témában szervezett konferenciát, amely lehetőség szakmai együttműködésre, tudásátadásra. Több szakmának van felelőssége a prevencióban – és nagy szerepe lehet benne az önkormányzatnak. „Feladatunk az is, hogy a kommunikációs felületeken eljuttassuk az információkat, a korszerű tudást a nem szakemberekhez: azokhoz, akiket meg szeretnénk szólítani, hogy fektessenek nagyobb hangsúlyt saját és családjuk egészségének megőrzésére. Látjuk a nagy és a kisebb térségi szűrőprogramokon, hogy az emberek szívesen elmennek ezekre a programokra, hogy szakemberekkel beszélhessenek.” – hangsúlyozta a kommunikáció és aktualitások megosztásának a fontosságát a polgármester. Egy riasztó statisztikára hivatkozott, miszerint az év 365 napjából 360 napon a fehérvári kórház sürgősségi ellátórendszere dolgozik a legtöbb beteggel, és egy nap 260 beteg is megjelenik – ez 50-60 beteggel több, mint a Honvéd Kórházban. A megoldás finanszírozási, infrastrukturális, eszköz-, illetve humánerrőforrás-kérdés – és ezek mellett prevenciós és kommunikációs kérdés is egyben, mondta a polgármester. A számok azt jelzik, hogy muszáj ezzel foglalkozni, együttműködni, és a szakmai tudást a társadalmi nyilvánosság elé tárni, tette hozzá.

 

A prevenció nagyon aktuális kérdése az ellátórendszernek, fogalmazta meg Dr. Csernavölgyi István, a kórház főigazgatója: a legfontosabb, hogy a konferencián a szakemberek és a szakmához közel állók őszintén fogalmaznak meg gondolatokat, és keresnek megoldásokat a problémafelvetésekre – a törvényileg meghatározott prevenciós feladatok megoldásában. A mai ellátás polarizálódik, mondta a főigazgató: az intézmény két egyetem oktatókórháza lett, és 15 ellátási területen a legmagasabb színvonalon gyógyít. Ennek köszönhetően a betegek jobb hatásfokkal és nagyobb számban gyógyulnak, így a szekunder és a tercier prevenciós szinteken újabb feladat keletkezett az ellátórendszer számára. A felgyorsult prevenció területén újra kell gondolni az ellátórendszer egészét – szakmai és törvényi szinten is, fejezte ki Dr. Csernavölgyi István, és az együttgondolkodás szerepét hangsúlyozta abban a városban, amelynek a kórháza az országos átlaghoz képest kétszer annyi, 6000-6500 beteget lát el naponta.

 

A kongresszusra idén 280 regisztráció érkezett, orvosok, ápolók, dietetikusok és gyógytornász kollégák vesznek részt a szakmai fórumon. A hat szekcióülés előadásai között a genetikai tanácsadás, a prevenciónak a családorvoslás-, a nőgyógyászat, illetve az újszülöttgyógyászati lehetőségei, a vakcináció, a csípőizületi szűrések vagy a csontritkulás megelőzése, a szívelégtelenség és a gasztroenterológiai betegségek megelőzése is szerepeltek.

 

A rendezvényen részt vett Dr. Gógl Árpád egykori egészségügyi miniszter, illetve Östör Annamária egészségügyi, sport és társadalmi fenntarthatóság tanácsnoka.

forrás: okkfehervar.hu

 

 

Oszd meg a Facebookon!