Újabb büszkeség – igazi kis tudósok a SKILL-ben
2025-05-09 11:00:00

Önök hallottak már a Nemzeti Tudósképző Akadémiáról?
Tehetséges és tudásra szomjazó diákok számára tartanak érdekes foglalkozásokat. Képzési programjuk első eleme a középiskolás korosztályra fókuszál, melynek szakmai hátterét egyrészt a hazai biológia- és kémiaoktatás tehetséggondozó hagyományai, másrészt a sikerre vezető külföldi példák jelentik. A program képzési tervében egyrészt szerepel önálló ismeretfeldolgozás, csoportos előadások és ehhez kapcsolódó beszélgetések, konferencia részvétel, valamint több helyszínen végezhető laboratóriumi gyakorlatok. Sőt! A gyerekek számára olyan programokat is szerveznek, melyeken Nobel-díjasokkal találkozhatnak, beszélgethetnek, eszmét cserélhetnek!
Székesfehérváron is működik egy ilyen képzési központ – méghozzá a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolában, ahol nemcsak telekis diákok éltek a lehetőséggel: 12 környékbeli középiskola fiatalja döntött úgy, Szent-Györgyi diák lesz.
Miért érdekes ez különösen számunkra?
Büszkén jelenthetjük, hogy a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház együttműködő partnere a Nemzeti Tudósképző Akadémiának – ami azt jelenti, ezek a lelkes diákok rendszeres látogatói a Szent György Kórház SKILL laborjának is. Tavaly például négyszer is jártak a laborban! Szimulációs körülmények között próbálhatták ki ők is az újraélesztést, a laparoszkópiát, a sebvarrást, intubálást, bepillantást nyerhettek több osztályunk működésébe is! Köszönjük az elkötelezett munkát a pedagógusoknak, különösen Kiss Ildikónak, és gratulálunk nekik, hiszen márciusban a legjobb képzési központnak őket választották!


