Sikeres összefogás – új eszközökkel gyarapodik a Gyermekosztály
2025-05-15 14:30:00
Nemcsak a futóközösségek, de nagyvállalatok is összefogtak a társadalmi felelősségvállalás keretében: az idei NN Ultrabalaton és a BioTechUSA közös kampányában 23 597 400 forint gyűlt össze, melyet három egészségügyi célkitűzés között osztottak szét – ehhez azonban szükség volt a lakosság támogatására is.
Az online szavazásnak köszönhetően ugyanis a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött, Csecsemő és Gyermekosztálya az első helyen végzett, és a Betegápolásért Alapítványon keresztül összesen több mint 9 millió forinttal gazdagodott. Az összegből légzéstámogató gépeink számát bővítjük, hogy minél több eszköz álljon rendelkezésre a kis betegek ellátása során.
A budapesti átadóünnepségen az osztályt Dr. Simon Kornélia osztályvezető főorvos helyettes, Dr. Zsirai Zsófia és Dr. Petrás Ármin képviselték – Zsófia és Ármin egyébként versenyzőként is részt vettek az Ultrabalatonon.
Szívből gratulálunk a másik két versenyben lévő csapatnak is, az NM Izmok Gyógyulásáért Alapítvány és a Szurikáta Alapítvány a diabéteszes gyermekekért célkitűzését is támogatta a program.
Köszönjük minden munkatársunknak, családtagjainknak, az egész városnak, hogy buzdítottak minket és szavazatukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ekkora összeget fordíthatunk a fejlesztésre!
(22) 535-500