Neves szakemberek, nívós kongresszus Fehérváron
2025-06-20 13:00:00

Két napon át Székesfehérvárra figyelnek a hazai traumatológus és ortopéd szakorvosok: debütáló helyszínként a MET Aréna ad otthont a két társszakma éves találkozójának. A rendezvényt csütörtökön kora délután Dr. Zahár Ákos, a kongresszus elnöke, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Mozgásszervi Sebészeti Centrumának vezetője nyitotta meg, külön megköszönve, hogy a Centrum korábbi vezetője, Dr. Bucsi László is részt vesz a szakmai találkozón. Kiemelte, igyekeztek úgy összeállítani a tudományos programot, hogy minden fontosabb szakterület megjelenjen és hasznos előadásokat hallhassanak a résztvevők. Rengeteg téma kerül majd elő a következő két napban, s remélhetőleg mindenki új ismeretekkel térhet haza. Dr. Zahár Ákos megköszönte Székesfehérvár polgármesterének, hogy a város új büszkesége, a MET Aréna adhat otthont a konferenciának és szakmai kiállításnak.
A találkozó védnöke, Dr. Bakos Gábor főigazgató köszöntőjében arról beszélt, ortopéd traumatológusként büszke arra, hogy a Szent György Kórházban dolgozhat, s különösen arra, hogy ezzel a csapattal. Mint mondta, kollégái sokat tettek azért, hogy a találkozó megvalósuljon, mellette pedig azért, hogy kiváló munka folyjon a kórházban.
A kongresszuson többek között a legkorszerűbb műtéti eljárásokról tartanak előadásokat a szakma legkiválóbbjai, a medencetörésektől a térd- és csípőprotéziseken át a sportsérülésekig.
A megnyitón a Magyar Traumatológus Társaság Tiszteletbeli Tagjának választották Dr. Jan Lindahl professzort, a „Honorary Membership” kitüntetést dr. Bodzay Tamás adta át a díjazottnak. A társaság Lumniczer Sándor Emlékérmét pedig néhai Dr. Tóth Ferenc és Dr. Martsa Balázs mozgásszervi sebész kapta. A Magyar Ortopéd Társaság (MOT) Tiszteletbeli Tagsága díjat Dr. Javad Parvizi professzor vehette át, a MOT Dollinger-díját Dr. De Jonge Tamásnak, a Különdíját pedig Dr. Zsákai Zsoltnak ítélték oda. A megnyitó ülés a Fiatalok Fóruma díjainak átadásával, majd a Bujtor Quintett műsorával zárult.
(forrás: okkfehervar.hu)










