Minden rendben az erekkel?

2021-11-05 14:42:00

Minden rendben az erekkel?, Szent György Kórház, Dr. Csermavölgyi István főigazgató

Ismét Székesfehérváron tanácskoznak az érrendszeri betegségekkel foglalkozó orvosok és szakdolgozók. Hetedszer rendezik meg a Fehérvári Atherosclerosis Találkozót, melynek fő témája ezúttal az erek védelme.

 

 

"Minden orvosi szakterületnek van olyan betegsége, ami az érrendszer megbetegedéseivel foglalkozik. Az emberi szervezet kiegyensúlyozott működéséhez szükség lenne az egészséges érrendszerre, amit már a születésünk után elkezdünk „rongálni” – nyilván először nem tudott módon, viszont később tudottan árthatunk magunknak, és rövidíthetjük meg az életünket.” – fogalmazott kérdésünkre Dr. Reiber István Phd. egyetemi docens, a konferencia főszervezője.

 

Hozzátette, hogy az érrendszeri problémák tekintetében nagyon sokan érintettek, veszélyeztetettek. Magyarországon a lakosság kétharmada túlsúlyos, egyötöde pedig kettes típusú cukorbetegséggel küzd, ami kifejezetten veszélyes az erekre, és emellett nagyon sokan dohányoznak. A táplálkozási szokások sem a legtökéletesebbek: természetesen nem azért, mert magyarosan főzünk, hiszen a hazai konyha is lehet egészséges. Az ízletes elkészítés nem zárja ki, hogy egyben egészséges is legyen, amit elfogyasztunk.

 

Székesfehérvár Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a konferencia résztvevőit. Arról beszélt, hogy az érrendszeri megbetegedések komoly kockázatot jelentenek, a városnak így fontos szerepe van az egészségmegőrzésben, a prevencióban, az együttműködésben a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházzal.

Az Önkormányzat, a Humán Szolgáltató Intézet és az Egészségfejlesztési Iroda néhány éve a kórházzal közösen indított el egy prevenciós programot. Szűréseket, egészségmegőrző programokat szerveznek, a résztvevők számából pedig visszatükröződik, hogy van igény a prevencióra. A város a jövőben is készen áll az együttműködésre, a feltételek biztosítására.  Az alpolgármester köszönetét fejezte ki az egészségügyi dolgozóknak, akik lassan két éve megfeszített munkát végeznek a járványidőszakban. „Soha ilyen szoros együttműködés nem volt a kórház és a város között, mint most, a járvány kapcsán. Közös felelősségünk, hogy mindent megtegyünk a vírus terjedésének megfékezésére.” – fogalmazott Mészáros Attila.

A Fehérvári Atherosclerosis Szakmai nap Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával valósult meg.

 

(forrás, fotók: okkfehervar.hu)

Oszd meg a Facebookon!