A Magyar Ápolók Napja ünnepének alkalmából koszorúzást tartottak a mai napon a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház területén álló Kossuth Zsuzsanna szobornál.

1817. február 19. napján született Kossuth Zsuzsanna, Kossuth Lajos legfiatalabb húga, aki az 1848-49-es szabadságharc idején tábori kórházak létesítését segítette főápolónőként. Munkája figyelemfelhívás volt a sebesült katonák ápolásának fontosságára, amiért már élete során Európában, sőt az Amerikai Egyesült Államokban is elismerés övezte.

Kossuth Zsuzsanna mint az összes tábori kórház főápolónője segítette Flór Ferenc, az akkori Hadügyminisztérium egészségügyi osztályának főorvosának munkáját, így közel három hónap alatt hetvenkét tábori kórház létesült katonák ápolására, olyan ápolási módszerek bevezetésével, amelyek a kort messze meghaladták. Ő volt az aki közvetlen felhívást intézett a magyar nőkhöz arra, hogy önkéntes ápolóként segítsenek a szabadságharc áldozatainak ápolásában. „Amit teszek minden magyar asszony kötelessége, hiszen katonáink a csatatéren értünk véreznek, a mi feladatunk tehát, hogy sebeiket bekötözzük.” hangzott az azóta híressé vált mondat, ami a XXI. században sem veszített értelméből vagy jelentőségéből.

Emlékének megőrzésére 1998-ban a Magyar Ápolási Egyesület emlékdíjat alapított, a Magyar Országgyűlés 2014-ben pedig február 19. napját a Magyar Ápolók Napjának nyilvánította.

A jeles esemény kapcsán Nyakas Eszter ápolási igazgató – a járványhelyzetre tekintettel – rendhagyó módon, levélben köszönte meg minden, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház alkalmazásában álló szakdolgozó áldozatos munkáját. Az emlékezésre méltó módon az intézmény és a Fejér megyei ápolási szervezetek képviselői az emlékműnél elhelyezték a megemlékezés virágait, ahol  Prof. Dr. Bucsi László az intézmény főigazgatója szintén tolmácsolta köszönetét.

Az emlékezés méltóságát külön emelte továbbá, hogy az intézmény Ápolási igazgatóságának felkérésére Aranyosi Ervin költő – kifejezetten erre az alkalomra – írt egy verset, amelyben ezúton tolmácsoljuk minden szakdolgozó felé a köszönetet az áldozatos és értékes munkáért.

Aranyosi Ervin: Ápolók napjára

Idén is megünnepeljük az Ápolók napját,

s előttük a többi ember emeli kalapját!

Ápolónak lenni talán a legszebb hivatás,

embert próbáló munkával élő remény-adás.

Minden betegnek szüksége van együttérzésre,

bátorításra, tudásra, tettre, emberségre.

Szakmai felkészültségük segíti az orvost,

nélkülük az egészségügy nem lenne sehol most!

Nehéz munka, lelki terhek vállaikat nyomják,

zokszavukat, panaszukat mégis visszafojtják,

s teszik dolguk tiszta szívvel, élő emberséggel,

dacolva sok nehézséggel, súlyos betegséggel!

Akik ezt a foglalkozást választják maguknak,

ezt találják a megváltó, mást emelő útnak,

Rózsaszín köd csalogatja a pályára őket,

kitartással, a szemünkben igen nagyra nőnek.

A járványban ők cipelik a legnagyobb terhet,

legyen a beteg nyugdíjas, vagy csak apró gyermek.

A reményt a gyógyulásban ők adhatják vissza,

mind hálára érdemesek, mert a szívük tiszta!

Mintha saját szüleiket, ápolnák, bíztatnák,

mintha kedves mosolyukat gyermeküknek adnák.

Most hozzájuk és ő értük szóljon hát a hála,

bárcsak az ők összes álmuk mind valóra válna!

Ott vannak az első percnél, hol indul az élet,

s megérint, ha valakié náluk ér pont véget.

Diadal az életmentés, s akadnak kudarcok,

testközelből megélt kínok, hétköznapi harcok.

Megérinthet egy életet, bizakodó szívet,

s néha visszatükröződik pár hálás tekintet.

Ápolókat ünnepeljük a Szent György kórházban,

most ő-értük izzik lelkünk az ünnepi lázban.

Fotó: L. M.