Két modern eszközzel gazdagodott a Gyermek Osztály
2025-05-26 12:25:00

Ismét összefogott a vadásztársadalom! Tavaly év végén újfent megrendezték Fejérben is jótékonysági vadászatukat; immár tizenkettedik alkalommal támogatva így -alapítványon keresztül – a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház legkisebb betegeinek ellátását.
Az összefogás eredményeként ezúttal 4 millió forint gyűlt össze, ezt több mint 600 ezer forinttal kiegészítve két gépet vásárolt az Újszülött, Csecsemő és Gyermek Osztály: egy köhögtető gépet és egy, a meglévőnél modernebb binokularis indirekt ophtalmoscopot – mellyel a koraszülöttek szemfenék vizsgálatát végzik a szakembereink.
Az osztály csak a tavalyi évben a járóbeteg-ellátás keretében 30.000 kisgyermeket látott el, a fekvőbeteg osztályokon pedig közel 7500 kis pácienst gyógyítottak meg.
Az átadóünnepségen a széleskörű összefogás résztvevőinek Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint Törő Gábor országgyűlési képviselő mondott köszönetet. Intézményünk nevében Nyakas Eszter ápolási igazgató és Dr. Kálmán Andrea osztályvezető főorvos fejezte ki háláját az ismételt összefogásért.
2024-ben egyébként 39 helyszínen szervezték meg a jótékonysági vadászatot, így az idei évben országosan 20 egészségügyi intézményt támogattak.



