Fájó szívvel búcsúzunk
2025-03-26 10:24:00

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 89. évében elhunyt Dr. Szabolcsi István, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház szaktekintélye, egykori főigazgatója.
Egerben látta meg a napvilágot 1936-ban, a Semmelweis Egyetemen szerzett diplomát. 1961-ben, az egyetem elvégzése után Székesfehérváron, az akkori Fejér Megyei Tanács Kórháza Kórbonctani Osztályán állt munkába.
1990-ben nevezték ki intézményünk főigazgatójának. 1992-ben az intézmény hivatalos ünnepévé nyilvánította a Szent György Napot – melyet máig megünneplünk április 24-én. A Kórház rekonstrukciójának előkészítésében nagy szerepet vállalt. 1993-2002 között, nyugdíjba vonulásáig a Patológiai Osztály osztályvezető főorvosi feladatait is ellátta. Igazgatói megbízásából 1997-ben kérésére felmentették.
Munkásságát számos díjjal ismerték el. Többek között 1971-ben Arany pecsétgyűrűt, 1981-ben Miniszteri dicséretet kapott, 1995-ben Pro Sanitate, 2000-ben Pro Civitate Albae Regiae érmet vehetett át. 2002-ben Batthyány-Strattmann éremmel jutalmazták.
Nagyszerű szaktekintélyt és lelkiismeretes embert veszítettünk el személyében. Orvosok, szakdolgozók egyaránt felnéztek rá – nagy űrt hagy maga után.