Elköteleződés az egészség megőrzése mellett

2025-03-11 10:00:00

Elköteleződés az egészség megőrzése mellett, Fejér Vármegyei Szent György Kórház

A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház mindig is kiemelten fontosnak tartotta munkatársai egészségének védelmét, hiszen a legnagyobb érték a kollégák jóléte. A kórház vezetősége számára alapvető, hogy munkatársaik ne csupán szakmailag, hanem fizikailag és lelkileg is kiegyensúlyozottak legyenek.

Külön öröm számunkra, hogy a Szent György Kórház munkatársai valóban példaértékűen képviselik a mozgás és egészségmegőrzés fontosságát. Kollégáink számos futóversenyen, köztük az Ultrabalatonon is részt vesznek, és igyekeznek példát mutatni a közösség számára. Az aktív részvétel nemcsak sportos kihívást jelent számukra, hanem lehetőséget ad arra is, hogy kikapcsolódjanak, regenerálódjanak, miközben továbbra is fontosnak tartják a hivatásuk ellátásához szükséges testi és szellemi frissesség fenntartását. Sokan kerékpárral járnak munkába, ezzel is hozzájárulva a környezetvédelemhez, és saját egészségük karbantartásához.

Az egészségmegőrzésre való fókuszálás nem áll meg a sportrendezvényeknél. A kórház vezetősége úgy döntött, hogy 2025-ben elindítja a "Fitt-Kórház" projektet, amely egy olyan zárt közösségi csoportot biztosít a munkatársak számára, amely segíti őket mind a testi, mind a lelki egészségük ápolásában.

Nyolc hetes Fitt-Kórház programunk február 10-én vette kezdetét, és már több mint 300 kollégánk csatlakozott hozzá, hogy egymást támogatva, közösen induljanak el az egészségesebb, tudatosabb életmód felé tartó úton.

Habitus, elszántság és életkor függvényében rengeteg – munkavállalóink számára ingyenes és bárki számára elérhető - program, edzésforma, előadás között válogathatnak kollégáink.

Székesfehérváron a csoporttagoknak minden héten, heti 4 különböző mozgásforma (kardióedzés, alakformáló torna, nordic walking, vízi aerobic), összesen 15 edzésén van lehetőségük részt venni, Sárbogárdi telephelyünkön heti két alkalommal kardioedzésen, köredzésen, gyorsgyalogláson, lépcsőzésen, míg móri telephelyünkön hetente kétszer zsírégető tornán végezhetnek testedzést munkatársaink. A programokat minden esetben a Kórház, illetve az adott telephely területére, vagy annak közvetlen környezetében lévő helyszínre szerveztük, hogy munkatársaink számára minél gyorsabb és kényelmesebb megközelíthetőséget biztosítsunk a foglalkozásokhoz.

Videós tartalmakon keresztül orvosaink, szakértőink előadásait hallgathatják meg a csoporttagok heti két alkalommal, olyan, az életmódváltás tekintetében fontos témákban, mint például a diabétesz, az egészséges étrend alapjai, az elhízás veszélyei, hogyan csökkenthető a testsúly egészséges ütemben, miért fontos az életünkben a rendszeres testmozgás, de hallhatnak a pszichoszomatikus betegségek kialakulásáról és kezeléséről, illetve arról is, a genetika hogyan segíthet az egészségmegőrzésben és az egészségfejlesztésben egyaránt.

Az életmódváltás táplálkozással kapcsolatos kérdéseiben a Központi Dietetikai Szolgálat támogatja a program résztvevőit, akik csoportos vagy akár egyéni dietetikai tanácsadáson is részt vehetnek.

Annak érdekében, hogy aktuális egészségi állapotukat – és ezáltal azt, mit tehetnek ennek javítása érdekében - pontosan megismerjék, a csatlakozók a Kórház öt pontján perifériás pulzushullám mérés analízisen, illetve testösszetétel-mérésen is részt vehetnek.

Külön öröm, hogy a programban részt vevő kollégák nagyon aktívak a közösségi médiában, ahol rendszeresen posztolnak egészséges recepteket, képeket arról, aznap mit és mennyit mozogtak, vagy éppen motiváló üzenetekkel támogatják egymást az életmódváltás nem mindig könnyű útján. 

A résztvevők nagy száma és pozitív visszajelzései jól mutatják, mekkora igény mutatkozik kollégáink részéről az egészségmegőrzés és munkahelyi egészségfejlesztés iránt, ezért a lehetőségek függvényében a jövőben is változatos programok segítik majd a kórházi dolgozókat ezen alapvető célkitűzések megvalósításában.

Oszd meg a Facebookon!