Elhunyt Dr. Solt István
2022-02-03 16:20:00
Ismét búcsúzik a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház kollektívája. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Solt István, az I. sz. Belgyógyászati osztály egykori osztályvezető főorvosa 2022. 02. 03-án elhunyt.
Dr. Solt István 1938. október 6-án, Pécsett látta meg a napvilágot. Iskolai tanulmányait is ebben a városban végezte, 1964-ben szerzett diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, majd ezt követően a II. sz. Belgyógyászati Klinikán kezdett dolgozni. Az Endoszkópos Laboratórium vezetője volt; a gasztroenterológiai munkát kiszélesítve – japán kezdeményezéseket mintául véve – munkatársaival elindította az emésztőszervi rákok szűrővizsgálatát, amit a pécsi járóbeteg ellátásban megszerveztek.
1979-ben a Fejér Megyei Tanács Központi Kórház Rendelőintézetének hívására a gasztroenterológiai endoszkópia és a vesepótló kezelések bevezetését, megszervezését vállalta el.
A gasztroenterológiai és a nefrológiai profil az általa vezetett IV. sz. Belgyógyászati osztályon valósult meg. 1995-ben az átadott Hotel épület tömbjének földszinti részén, munkatársaival együtt, megtervezhették a korszerű intenzív részleggel ellátott osztályrészt, valamint a korszerű endoszkópos laboratóriumot. Szakmai átszerveződések után két nagy osztállyá I. és II. sz Belgyógyászati osztállyá alakult az ellátás – a veseprofil és a gasztroenterológiai ellátás az I. sz. Belgyógyászathoz tartozott, melynek Dr. Solt István 2003-as nyugdíjazásáig vezetője volt. Szakmai elhivatottsága és a gyógyítás szeretete vezérelte, ezt követően is tevékenykedett a szakrendeléseken.
Tagja volt intézményünk Kutatásetikai Bizottságának, a Magyar Gasztroenterológiai Társaságnak és a Magyar Orvosi Kamarának. Korábban vezetőségi tagja volt a Magyar Nephrológiai Társaságnak, a Hypertónia Társágnak és az Onkológiai Társaságnak.
Dr. Solt Istvánt a Szent György Kórház saját halottjának tekinti. Fájó szívvel búcsúzunk tőle!