Az időzített „bomba”
2024-09-23 09:40:00
Szeptember 24. a familiáris hiperkoleszterinémia, azaz a veleszületett (családi) magas koleszterinszint betegség napja. A betegség hátterében génelváltozás áll. Népbetegségnek számít, ám sokan csak az első infarktusuknál szembesülnek azzal, hogy mennyire magas össz-koleszterinszinttel rendelkeznek.
„A dohányzás, a mozgáshiány, a túlsúly, a cukorbetegség és a magas vérnyomás még inkább rontanak a helyzeten. Azonban az örökletes magas koleszterinszint esetében az egészséges életmód nem elég. Aki érintett benne, annak mindenképpen gyógyszeres kezelésre van szüksége” – mondja Dr. Reiber István belgyógyász, lipidológus. „Az örökölhető magas koleszterin hátterében az áll, hogy a májsejteken található kis „kiürítő egységek" vagy kevesebb számban vannak jelen (a legsúlyosabb esetben egyáltalán nincsenek), vagy nem működnek megfelelően” – tette hozzá Dr. Reiber István.
Ha a családban az egyik szülő érintett, megvan az esélye, hogy a gyermekük örökli a betegséget – érdemes időben kivizsgálást kérni: a hiperlipid szakrendelés a Fejér Vármegyei Szent György Kórházban is elérhető. Egy vérvétel szükséges csupán. A lipidológiai szakrendelése a Hunyadi utcai II. sz. Szakrendelőben várja a tisztelt betegeket, a 2114-es rendelőben, szerda délelőttönként. Beutaló szükséges hozzá!
(22) 535-500